top of page

Huszárhagyományokkal a XVI. Katonadal Fesztiválon

  • 3 minutes ago
  • 1 min read

Augusztus 9-én Zalaapátiban, a XVI. Katonadal Fesztiválon vett részt a Klapka Kishuszár Egyesület. Az egész napos rendezvény a katonai hagyományokat, a hazaszeretetet és az összetartozást állította a középpontba, miközben a katonadalokon keresztül különböző generációkat is megszólított, hiszen a legkisebb gyerekektől a legidősebbekig mindenki részt vett a programokon.

A nap ünnepi szentmisével kezdődött, majd az I. és II. világháborús emlékműnél közös megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott. Egyesületünk tagjai is közreműködtek a tiszteletadásban, együtt hajtva fejet mindazok előtt, akik a hazáért teljesítették kötelességüket, és életüket áldozták Magyarországért.

A rendezvénytéren felállított huszártáborunkban ezúttal is arra törekedtünk, hogy a látogatók testközelből ismerhessék meg a magyar huszárság múltját. Bemutattuk a huszárok viseletét, felszerelését, mindennapjait és katonai szolgálatát, miközben számos érdeklődő kérdésére válaszoltunk. Külön öröm volt számunkra, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt kíváncsian fordultak a huszárhagyományok felé.

A fesztivál katonai járművekkel, honvédelmi bemutatókkal, interaktív kiállításokkal és természetesen katonadalokkal idézte meg a magyar hadtörténelmet. A fellépő népdalkörök és előadók műsora mellett a Magyar Honvédség Székesfehérvár Helyőrségi Zenekarának muzsikája is emelte a rendezvény hangulatát.

Számunkra a zalaapáti részvétel ismét megerősítette, hogy a hagyományőrzés nem csupán a múlt felidézését jelenti. A történetek, a tárgyak, a viseletek és a személyes találkozások segítségével olyan értékeket adhatunk tovább, mint a bátorság, a hazaszeretet, a bajtársiasság és az összetartozás.

Köszönjük Zalaapátii barátainknak a meghívást és mindenkinek, aki meglátogatta huszártáborunkat! Örömmel működtünk közre egy olyan rendezvényen, amely méltó módon őrzi és adja tovább katonai és nemzeti hagyományainkat.


 
 
 

Comments


bottom of page